A Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület az alábbi főbb feladatokat látja el:
- Műszaki mentés
- Elsősegélynyújtás
- Ár-, illetve belvíz elleni védekezés
- Lakosságvédelem, kitelepítések során befogadó helyek üzemeltetése
- Önkéntes tűzoltói feladatok
- Városi kutatás-mentés
- Kötéltechnikai mentés
- ABV (RBV)
Következő módon vehetsz részt a tevékenységeinkben:
ÖPVE önkéntes |
Annak érdekében, hogy az Egyesülettől elvárt szakmai színvonalat továbbra is biztosítani lehessen, saját képzési rendszerünk keretei között képezzük a hozzánk jelentkező Önkénteseket. Felnőttképzési intézményként 12 modulos oktatási rendszert dolgoztunk ki az évek alatt, amelynek végén a Katasztrófavédelem és a Vöröskereszt szakemberei is helyet foglalnak a komplex vizsga bizottságában. |
![]() |
ÖPVE Ifjúsági csapat |
Fontosnak tartjuk a fiatalok képzését is, a Közép-Budai Önkéntes Ifjúsági Polgári Védelem azon fiatalok csapata nálunk, akik még nem múltak el 18 évesek, de érdeklődnek mások segítése és a polgári védelem iránt. Részt vesznek programjainkon, emellett külön részükre is szervezünk eseményeket. 2015-ben sikeresen részt vettek az Oroszországban megtartott USAR BASIC TRAINING FOR YOUNGSTERS 2015 elnevezésű egy hetes gyakorlaton. |
![]() |
Közösségi Vészhelyzet-kezelő Csoport |
A KÖVECS meglévő közösségből, támogató szervezet segítségével szervezett egység, amely képes a helyi védelmet irányító vezető részére hatékony segítséget nyújtani a védekezés megszervezésében és irányításában, képes a működési területén jelentkező alapvető katasztrófavédelmi feladatok megoldására, kisebb veszélyhelyzetek kezelésére, a hivatásos mentő szervezetek helyszínre érkezéséig a kárterületen az önálló beavatkozásra. Az Egyesület 2005. őszén indította el a Közösségi Veszélyhelyzet-kezelő Csoportok (KÖVECS) Programot. |
![]() |
Közösségi Szolgálat iskolásoknak |
Egyesületünk már most is több iskolával kötött együttműködési megállapodást, ezzel lehetőséget biztosít a fiataloknak a polgári vedelem és egyéb hasznos ismeretek megszerzése mellett arra, hogy felelős társadalmi munkával etölthessék a kötelező közösségi szolgalati idejüket. |
![]() |
..